Mi vagyunk az áldozatok

A tisztességtelen vagyonkezelésnek az áldozatai mi magunk vagyunk: az ország polgárai - jelentette ki sajtótájékoztatóján Bencsik János.
Világos és egyértelmű kérést fogalmazott meg az ÁSZ jelentése a pénzügyminiszter irányába, mely szerint a felelősöket meg kell nevezni, és felelősségre kell vonni - utalt a számvevőszék állásfoglalására a Fidesz képviselője.

Olyan büntetőeljárások indultak el, amit a nemzeti nyomozó iroda, illetve a főügyészség, magához vont. Az ÁSZ jelentés újabb ügyeket emelt ki, ide tartozik a moszkvai kereskedelmi képviselettel kapcsolatos tranzakció, amire fél évvel előbb érkezett be a vételár, mielőtt még megpályáztatták volna. Az ügy szépséghibája, hogy az ügy végére sem sikerült a szerződéses kereteket megnyugtatóan biztosítani - emlékeztetett Tatabánya polgármestere.

 

A vagyonkezelésre átadott vagyon 2008. január elsején 1771 ezer-milliárdot tett ki. Az ÁSZ számvevői 2009. július elsejéig korrigáltatták a vagyonkezelővel a vagyonnak az értékét, ennek eredményeként 15 ezer 966 milliárd forintról beszélhetünk. Nagyságrendi tévedés ez. "Felelős vagyongazdálkodásról és nemzeti vagyonhasznosításról nem beszélhetünk." A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a kormány beleegyezésével nem gazdálkodik, hanem garázdálkodik a nemzeti vagyonnal - közölte Bencsik János. Hozzátette: az Állami Számvevőszék jóvoltából a szocialista kormánynak már "papírja is van arról, hogy lelketlen rapsic módjára elherdálja, lerabolja a nemzeti vagyont".

 

Bencsik János

Bencsik János, Tatabánya polgármestere

 

A Fidesz képviselője kijelentette, hogy az ország kiszolgáltatottá vált a felelőtlen vagyongazdálkodás miatt, ugyanis annak a pénznek a jelentős része, amelyet a büdzsének vagy az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságoknak kellett volna juttatnia a vagyonkezelőnek, magánkézbe került.


(Forrás: fidesz.hu)

 

-zs -

 

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu