Megvert egy idős párt, mert nem adtak elsőbbséget – Elítélték Tatabányán

Meghozták az ítéletet Tatabányán azzal a férfival szemben, aki csupán az elsőbbségadás elmulasztása miatt vert meg két idős embert egy parkolóban.

A Komáromi Járási Ügyészság vádirata alapján hozott elsőfokú ítéletet a Komáromi Járásbíróság azzal a férfival szemben, aki megvert egy idős párt, miután azok nem adtak neki elsőbbséget a parkolóban.
 
Az ügyészség indítványának megfelelően a bíróság 1 év 6 hónap, végrehajtásban 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a szlovák állapolgárságú illetőt – tudatta a kemma.hu.
 
A sértettek 2023. február 26-án a komáromi áruház parkolójában jártak, ahol nem adtak elsőbbséget az autóval arra haladó férfinak. Emiatt ő feldühödött, kiszállt a kocsiból és a háttal neki a bolt felé haladó 66 éves nő kapucniját a fejére húzta, majd meglökte őt, s amikor a földre esett, az aszfaltba ütötte az arcát. A segítségére siető 65 éves férfival is dulakodásba kezdett, legalább egyszer megütötte őt a bal szeme felett – írta a vádirat alapján a kemma.hu.
 
A két idős ember koruknál és fizikai állapotuknál fogva korlátozottan voltak képesek elhárítani a bűncselekményt – hangsúlyozta a Tatabányai Törvényszék. Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek – írta meg a kemma.hu.
 
B.A.