Megújult orvosi rendelő Dózsakertben
"A Dallam Zeneiskola diákjainak zenéje köszöntötte pénteken délután a dózsakertieket az orvosi rendelő és a tér átadási ünnepségén.
Sokan gyűltek össze, hogy részesei legyenek a több héten át tartó átépítés után újjávarázsolt intézménynek. A hat háziorvos, a négy ápoló és hét asszisztens ezentúl korszerű körülmények között fogadhatja majd a betegeket.
Csaknem ötvenötmillió forintból bővült és épült át a Dózsakerti Felnőtt- és Gyermekorvosi Rendelő. A rekonstrukciót követően az egészségügyi intézmény hasznos alapterülete hatszáz négyzetméter lett. A megújult épület és a gyermekorvosi rendelő előtti tér átadó ünnepségén Bencsaik János polgármester és képviselő valamint Partali László, a terület önkormányzati képviselője is. Jelen volt a remek munkát végző cég, az ÉRT Kft. két ügyvezetője is.
A felnőtt rendelő három orvosi szobája és a váróhelyiség alapterülete nem változott, de az ingatlan egy orvosi- és egy nővérszobával bővült. Az épületben így négy orvosi-, három nővér szoba, egy labor, egy raktár, egy öltöző és a mellékhelyiség található. Az egészségügyi intézmény valamennyi helyisége új burkolatot kapott. Korszerűsödött a vizesblokk-rendszer, valamint a fűtéstechnikát is felújították. A gyermekorvosi rendelő alapterületének nagysága változatlan maradt, de küllemében megújult a két orvosi, az egy-egy nővér és védőnői szoba, valamint a mellékhelyiség is."
(Forrás: www.tatabanya.hu)