Megújítják Tatabánya főterét
Közel másfél milliárd forintból újítanák meg a városközpontot, melynek kialakításához egymilliárdot az Európai Unió pályázata biztosít. Éttermek, kávéházak nyílhatnak a tatabányai Fő téren és környékén a tervek szerint.
A városközpont felújítását az önkormányzat összevonta az egymilliárdos Agóra-programmal, amely A Közművelődés Házát és környékét érinti. Így a polgármesteri hivataltól a Szent Borbála térig terjedően együttesen valósulhatnak meg az építészeti rehabilitációs elképzelések.
Horváthy Lóránt alpolgármester
Horváthy Lóránt alpolgármester elmondása szerint egy kutatás során kiderült, hogy a tatabányai polgárok túlnyomó többsége olyan városközpontot szeretne, ahová szívesen jönne sétálni, beszélgetni, kávézni, vacsorázni, vagy egyszerűen csak találkozni egymással. A program eredményeként bővülnek a vásárlási, kikapcsolódási lehetőségek.
Az új főtér látványterve
A polgármesteri hivatal jelenlegi tanácstermét lebontják, a helyén létrejövő új épületben a térre nyitott kávézót vagy éttermet alakítanak ki, a tanácsterem pedig az első emeletre kerül majd. Az Életfa szobor környezetét a diákok, nyugdíjasok számára alkalmas pihenőtérré alakítják át.
Forrás: tatabányainapilap.hu
-DS- MCOnet
Tatabánya Online - tataon.hu