Megkezdték az üvegtörő üzem lebontását
Elbontják az Avermann-Holvex Kft. tatabányai üvegfeldolgozó üzemét, miután a környékbeli lakók panaszai miatt az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. felbontotta bérleti szerződését a társasággal – jelentette be a zrt. vezetője. A bontás már július 10-én, pénteken elkezdődött.
Molnár Lászlóné hozzátette: az Avermann-Holvex az engedélyeknek megfelelően működött az AVE felsőgallai telephelyén, ám a cég vezetősége úgy döntött, hogy az ingatlant a lakossági igényeknek megfelelően hasznosítja.
A szerződésbontást az tette lehetővé, hogy a tatabányai önkormányzat márciusban egy másik területet ajánlott fel az AVE-nak a 20 ezer négyzetméteres telephelyért cserébe. Igaz, az Avermann-Holvex nem költözik oda: Budapesten folytatja tevékenységét, az AVE Tatabánya saját gyűjtésű üveghulladékát is oda szállítja majd. Az, hogy milyen céllal hasznosítja majd a cég az önkormányzattól kapott új területet, legkorábban tavasszal dől el – közölte Molnár Lászlóné.
A családi házak közvetlen közelében található területen – amely a módosított besorolásnak köszönhetően a város egyik potenciális lakóterületévé vált – ezentúl nem folytatható ipari tevékenység – tájékoztatott Fenyvesi Béla önkormányzati képviselő (Tatabányai Független Védegylet), aki korábban kezdeményezte, most pedig üdvözölte az üzem bezárását.
Hollenda László, az üvegfeldolgozó ügyvezető igazgatója szerint kényszerből költöztek, ezért meg szeretnének állapodni a tatabányai önkormányzattal az iparűzési adó csökkentéséről.
Tatabányán évek óta panaszkodtak a környékbeli lakók az üvegtörő üzemre a tehergépkocsi forgalom, az utat borító üvegtörmelék és a zaj miatt, ám a hatóságok az ellenőrzések során nem találtak szabálytalanságot.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu