Másfél kilométer kerékpárút épül
Elkezdődött a kistérségi kerékpárút-hálózat tatabányai szakaszának építése szeptember 22-én. A tervek szerint 2010. február végére készül el a kistérségi kerékpárút-hálózat Szent Borbála tértől Bláthy Ottó útig terjedő szakasza – jelentette be a munkálatok helyszínén Bencsik János polgármester, aki az Autómentes Nap megyeszékhelyi biciklis felvonulásának résztvevőivel együtt, maga is kerékpáron érkezett a tájékoztatóra.
Az 1460 méter kerékpárút megépítése 68 millió forintba kerül. A beruházás megvalósítását a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program 53 millió forintos pályázati forrása, illetve az önkormányzat 15 millió forintos önrésze biztosítja. A kerékpárúttal egy időben elkészül a gyalogos közlekedésre alkalmas járda is. A polgármester megköszönte a szépszámú biciklistának, hogy kerekezésükkel hozzájárultak a kerékpárutat támogató közgyűlési döntés meghozatalához.
Az egyesített út a személygépkocsi forgalomtól elkülönülten épül meg, így teljesen biztonságos lesz, hiszen a kerékpározóknak nem kell majd a gépjármű forgalom veszélyeitől tartani. A munkálatok során az útszegélyeket is kialakítják, valamint füvesítik a szomszédos földsávokat.
Bencsik János polgármester úgy látja, hogy a mostani fejlesztés hozzájárulhat a kerékpárhasználat, az egészségesebb életvitel népszerűsítéséhez. A két keréken történő közlekedés mérsékli a gépkocsi használatot, s így csökkenti a káros üvegházhatású gázok kibocsátását. Ezért a kerékpárutak megléte hosszú távon a társadalom életminőségének javulásához is vezethet – mondta a polgármester.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu