Kihelyezett frakcióülés az erőműben
A helyszínen, zárt ülésen tájékozódtak az erőművásárlás jelenlegi állásáról a Fidesz-frakció tagjai. Az önkormányzati képviselők kérdéseire a Tatabánya Erőmű Kft. vezetői – köztük Káldy Lajos igazgató – válaszoltak.
Az ülést megelőzően Bereznai Csaba, a frakció vezetője és Schmidt Csaba alpolgármester tartott sajtótájékoztatót. Bereznai Csaba azzal indokolta a „kihelyezett ülést”, hogy, mint fogalmazott, a Városházáról másképp látszik egy intézmény működése, mint a helyszínen.
Schmidt Csaba elmondta: az ütemtervnek megfelelően halad, és hamarosan – reményeik szerint már az ősszel – lezárulhat a vásárlási tranzakció. Ekkor a város, a közgyűlés korábbi döntésének megfelelően, többségi tulajdont szerez a fűtőerőművet üzemeltető cégben. A kisebbségi tulajdonos az ELMIB Zrt. lesz. Az alpolgármester hozzátette: tisztában vannak a lezárt évek gazdasági mutatóival, de a frakció tagjai szeretnék megismerni az erőmű 2009-es adatait is. Emellett a létesítmény műszaki állapotáról, az esetleges fejlesztési lehetőségekről is kérdéseket tesznek fel. A válaszokat a sajtó, s így a nyilvánosság – a zárt ülés miatt – egyelőre nem ismerhette meg.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu