Kamion népszerűsíti a szelektív szemétgyűjtést
Megérkezett Tatabányára az Újrahasznosítási Hónap országos rendezvénysorozat mozgó kiállítása. A szervező ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. rendezvénykamionját pillanatok alatt megszállták a gyerekek, birtokba véve a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő interaktív tárlat kiállítóeszközeit, játékait.
Az Újrahasznosítási Hónap országos programját immáron hatodszor rendezik meg. A fesztivál rendezvénykamionja szeptember 8. és október 9. között 25 városba látogat el, belsejében a Csodák Palotája tervezői által készített kipróbálható, megérinthető eszközökkel, játékokkal. Az érdeklődők italos kartonból papírt meríthetnek, vagy éppen mini hulladékválogató és mágneses szeparátor segítségével ismerhetik meg a szelektív hulladékok osztályozásának, válogatásának módszereit. Nem véletlenül kezdte a tatabányai interaktív kiállítást Schmidt Csaba alpolgármester a beszédét azzal, hogy a rendezvény elsősorban a fiatalok szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismereteinek szélesítését tűzte ki célul.
A jövő nemzedékén is múlik, miként sikerül megőriznünk lakóhelyünket, a Földet – mondta az alpolgármester. – Tatabánya városa mindig is fontosnak tartotta a környezettudatos nevelést. Ezt bizonyítja, hogy az önkormányzat csaknem kétmillió forintos támogatást biztosít környezeti nevelésre az önkormányzat a nevelési- és oktatási intézményeknek, valamint az, hogy a város közgyűlése elfogadta a város 2014-ig szóló környezetvédelmi programját.
A helyi program másik támogatója az AVE Tatabánya Zrt. A cég harmadszor vesz részt az akcióban. Darabos Rónai Dóra, a társaság PR menedzser is a környezetvédelem fontosságát. hangsúlyozta.
– A megyeszékhelyen hét éve indítottuk el a szelektív hulladékgyűjtést – mondta. – Azóta évről-évre több hulladékot gyűjtenek szelektíven a városlakók. Úgy tűnik, egyre inkább hétköznapjaink viselkedési mintájává válik környezetünk megóvása. Cégünk nem titkolt terve, hogy tovább növeljük a városban kialakított szelektív hulladékgyűjtő szigetek számát.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu