Jövő áprilistól bevezetik az egyéni járulék-nyilvántartást
"Jövő év április elsejétől az állam arra kötelezi az összes vállalkozást, hogy havi bevallást közöljön valamennyi járulékfizetőről, s ennek alapján fizesse be egy számlára az összes járulékot
- mondta Katona Tamás a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára Balatonfüreden, a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének konferenciáján.
Katona szerint a lépés jelentősen visszaszorítja majd a szürke és fekete gazdaságot is, s igazságosabbá teszi a közteherviselést. Az államtitkár kifejtette, hogy jelenleg Magyarországon a taj-kártya csak azt igazolja, hogy a tulajdonosa jogosult volt akkor az egészségügyi ellátásra, amikor azt kiállították. Vagyis ez egy olyan bankkártya, amelynél csak azt nézik, hogy "én vagyok-e a tulajdonos, de azt már nem, hogy mennyi van a számlámon" - mondta az MTI tudósítása szerint. Hazánkban ma 3,7 millió ember fizet egészségügyi járulékot, ebből egymillió a minimálbér után, s hatszázezer fő esetén nem tudnak semmit - derült ki Katona szavaiból.
Az államtitkár kitért az első három hónapban megemelt összegű munkanélküli járulékra is, melyet csak az kap, aki aktívan együttműködik a munkaügyi szervekkel. Megemlítette még azt is, hogy elkerülhetetlen a közszféra létszám és bérhelyzetének a reformja, ugyanis a nyolcszázezres közalkalmazotti létszám rendkívül magas.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)