Jóval nagyobb kört érint az eho-fizetés

303.030 forintos havi bruttó jövedelem szükséges ahhoz, hogy magánszemélyeknek ne kelljen egészségügyi hozzájárulást fizetniük egyes tőkejövedelmek után.
Korábban a sajtó ezt 222 ezer forintra tette, mivel ezek a számítások a munkáltató által fizetett 11%-os, valamint a munkavállalót terhelő négy százalékos járulékot is figyelembe vették, miközben csak a a munkaadók által fizetett járulék számít be a négyszázezerbe - derült ki a Népszabadság tegnapi számából.

Mindenkinek négyszázalékos ehót kell fizetni a vállalkozásból kivont, az értékpapír-kölcsönzésből, illetve osztalékból szerzett, az ingatlan-bérbeadásból származó, egymillió forintot meghaladó jövedelem, valamint a nem tőzsdei ügyletből eredő árfolyamnyereség után.

Az APEH adatai szerint 3,75 millió alkalmazott közül 3,52 millió, azaz az adózók 93 százaléka havi háromszázezernél kisebb jövedelmet vallott be 2004-ről, vagyis beleesik abba a körbe, amelyre kiterjed az eho-fizetési kötelezettség. Ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szerint csak mintegy százezren lehetnek azok, akiket ez valójában terhel. Az adóhivatal 2002-es számai azt mutatják, hogy üzletrész eladásából 22-23 ezren, osztalékból 112 ezren, míg ingatlan bérbeadásából alig több mint nyolcvanezren tettek szert jövedelemre.

Kőszegi Márk, a PM sajtófőnöke a lapnak elmondta, hogy a szigorítással az alapvető cél, hogy a minimálbéren bejelentett, de zömmel tőkejövedelmekből élők is bekerüljenek a járulékfizetők körébe.

(Forrás:www.tozsdeforum.hu)