Ismét tévédíj cégeknek, szállodáknak

Jövő év márciusától várhatóan ismét fizetni kell üzembentartási díj pótlást.
A kormány azonban átvállalja a magánszemélyek, egészségügyi- és gyermekintézmények, fegyveres erők, rendvédelmi szervek, szanatóriumok, óvodák, oktatási és közművelődési intézmények, közgyűjtemények, diákszállások és szociális intézmények készülékei után a befizetést.

Mivel a műsorszolgáltatók, a nemzetközi szervezetek és a diplomáciai képviseletek mentességet élveznek, ezért csak a nem jogi személyekre vonatkozik a díjfizetési kötelezettség, vagyis szállodákra, cégekre, vendéglátó-ipari egységekre - derült ki a Magyar Hírlap mai számából.

Kovács György, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke elmondta, hogy a bevétel kiegészítéssel garantálható közmédiumok működtetése, ugyanis a kormány 1,6 milliárd forintos többletbevételre számít az intézkedéssel. Ha azonban mégsem fizetnének be ennyit, tartalékoltak egymilliárdot a hiány pótlására -derült ki szavaiból.

A vendéglátóipar ugyanakkor méltánytalannak tartja, hogy egy szolgáltatás után háromszor kelljen fizetniük: egyszer az Artisjus szerzői jogvédő hivatalnak, egyszer a műholdas csatornákat szolgáltató cégnek, egyszer pedig az államnak.

(Forrás: www.tozsdeforum.hu)