Ingyenes internetes védelem az iskoláknak
A legnagyobb veszélyt a tizenéves gyerekekre a fizetős pókeroldalak és a pornográf tartalmú felületek látogatása jelenti a világhálón – derül ki abból a tanulmányból, melyet a BHG Technikai Tömegsport Klub és a Szebb Belvárosért Egyesület készítettek az általuk létesített nyári internetpontok használatának tapasztalatai alapján.
A civil szervezetek kezdeményezésére a nyári szünetben szakfelügyelet mellett ismerkedhettek a tatabányai gyermekek a világhálóval, tanulhatták a keresőrendszerek használatát, tájékozódhattak, szórakozhattak. Az internetpontok több mint 1200 órán át álltak a diákok rendelkezésére. Az akció pénzügyi hátterét Molnár Gábor önkormányzati képviselő biztosította, az egyéb tárgyi és személyi feltételeket Zsidek Ferenc képviselő koordinálta, a projekt pedagógiai szakmai programját pedig Kilián Géza képviselő, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke állította össze.
– A projekt kiértékelése után kijelenthetjük, hogy a számítógépes ismeretek átadása rendkívül fontos eleme lehet a tatabányai gyerekek számára szervezett hasznos programoknak – jelentette ki Kilián Géza. – Azok a diákok, akik korábban az utcákon, vagy a játszótereken csellengtek, értékes informatikai ismeretekkel gazdagodhattak a néhány hét alatt.
A képviselő elmondta: a nyitvatartás alatt összesen 563 látogatót regisztráltak a gyerekekre felügyelő önkéntes segítők, akikre egyébként nagy szükség is volt. – Bár a fiatalok többsége tájékozódásra, tanulásra és szórakozásra használta a világhálót, történt néhány kísérlet káros tartalmú oldalak látogatására is – mondta Kilián. – A fizetős pókeroldalak és pornográf tartalmú felületek letöltését természetesen azonnal megakadályoztuk, ám ezek az esetek arra figyelmeztetnek, hogy gyermekeink még a számítógép társaságában sincsenek biztonságban. Ezért úgy döntöttem, hogy tapasztalatainkat megosztjuk a város oktatási intézményeinek vezetőivel is, felhívjuk a figyelmüket mindazokra a veszélyekre, amelyeket az ellenőrizetlen internethasználat a gyerekek körében jelenthet, illetve szakembereink segítségével ingyenesen beállítjuk az intézmények gépein azokat a szűrőprogramokat, melyekkel megelőzhetők a káros tartalmú oldalak látogatása.
Forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu