Indulhat a Pigmalion program (?)

"Halmozottan hátrányos helyzetű emberek, köztük a romák foglalkozatását segíti elő a megyei Pigmalion program, melynek a nyitókonferenciáját a városházán rendezték meg.
A csaknem 50 millió forint értékű project az Európai Unió társfinanszírozásával az Európa Terv keretében valósul meg. "

"A programban partner a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ is, mely a project felelőseivel együtt próbál segíteni nemcsak a 120 résztvevőnek, hanem azoknak is, akik kimaradnak a lehetőségből.
A Pigmalion foglalkoztatási program egy modellkísérlet, amit a Tatabányai Utcai Szociális Segítők Egyesülete két konzorciumi partnerrel, a budapesti Drog Alapítvánnyal, és az Addiktológiai Kutató Intézet Alapítvánnyal valósít meg."

(Forrás: www.tatabanya.hu)