"Gyógyvarázs" program Tatabányán - Miskolc

Miskolc - A megye négy mentőállomásnak esetkocsijába adtak át gyermekek baleseti ellátásához szükséges műszereket a K&H Bank Rt. ½Gyógyvarázs½ programjának keretében szerdán Tatabányán.
Az eseményen az önkormányzatot Schmidt Csaba alpolgármester képviselte, aki örömét fejezte ki, hogy a támogatás révén javult az ellátás színvonala a megye több városában is.



A megyében Tatabánya, Esztergom, Kisbér és Komárom esetkocsijaiba adtak át gerinchordágyakat, oxigénmérő műszereket és olyan ultrahangos berendezést, mellyel a gyermek szervezetébe injekció nélkül, a levegőben elporlasztva lehet gyógyszereket juttatni, belélegzéssel.



Az esetkocsik felszerelését az OMSZ a felnőttekre szabta, Komárom-Esztergom megyében nincs sem gyermekmentőkocsi, sem újszülöttmentő. A most átvett műszerekkel a gyermekek baleseti ellátását tudjuk javítani - mondta Onódi Lívia, a nyertes pályázatot készítő 104 Mentőalapítvány titkára.



A Közép-Dunántúli Régió lesz az országban az első, ahol megvalósul az esélyegyenlőség, azaz az esetek 90 százalékában 15 percen belül kiérkezhet a mentő mindenhová, a szolgálat beruházási programjának befejezése után – tudtuk meg a mentőszolgálat régiós szervezetének orvos-igazgatójától. Czirner József hozzátette: májusra készül el a régió hetedik új mentőállomása. Két év alatt 1,5 milliárd forintot fordítottak a szolgálat épületeire, a műszerek fejlesztésére 80-90 millió forintot gyűjtöttek össze, az önkormányzatok segítségével.



A ½Gyógyvarázs½ programot elindító pénzintézet 2007-ben 86 pályázatból 10-et támogatott összesen mintegy 25 millió forint értékben. A program indulása óta több, mint 154 millió forinttal járult hozzá 42 kórház és mentőszolgálat munkájához.

Forrás: http://www.tatabanya.hu

"Gyógyvarázs" program Tatabányán - Tatabánya - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Tatabánya városról!

Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu