Felújításra kevés az esély, inkább építenének
"Tatabánya - Szűk körű megbeszélésen, majd nyílt sportfórumon vett részt városunkban Füleky András, a Nemzeti Sporthivatal elnökhelyettese.
A sportvezetőt Bencsik János polgármester tájékoztatta a város sportjáról, külön kiemelve a diáksportban elért eredményeket. A szakember a Sport XXI program résztvevőinek társaságában meghallgatta a város koncepcióját, majd a városháza tanácstermében találkozott a helyi sportélet meghatározó alakjaival. Füleky András szerint dicséretes a tatabányai sportemberek teljesítménye, ugyanakkor hozzátette: felújításokra nem, inkább új létesítmény építésére képzelhető el állami támogatás.
A megbeszélésen Bencsik János felvázolta a fiatal sportolók sikereit, az atlétáktól a súlyemelőkön át a kézilabdázókig. A polgármester kifejezte: a városnak létszüksége, hogy a sportlétesítményeket mihamarabb felújítsák, hiszen több létesítmény három éven belül tönkremehet. Ugyanakkor igény van arra is, hogy esetleg új sportlétesítményt építsenek Tatabányán."
(Forrás: www.tatabanya.hu)