Fejlesztések az ipari parkban

"Szerkezetkész állapotban van az argentín Pansoinco tulajdonában lévő Zebra Kft. logisztikai központja a tatabányai ipari parkban. A cég korábban első­sorban vámügynökségi tevékenységgel segítette a térség szállítmányozóit és fuvarozóit: most a logisztikai központtal a tárolási lehetőségeket igyekszik kibővíteni.
A város ipari parkjában tető alá került az AGC 55 ezer négyzetméteres üzemcsarnoka, amely a megyeszékhely eddigi legnagyobb ilyen ipari létesítménye. A fő kivitelező, a japán Takenaka cég alvállalkozóival együtt tervszerű ütemben építi a gyáróriást. Japánból, Svájcból és az Egyesült Államokból megérkeztek az első gyártóberendezések, s megkezdődtek a technológiai szerelések is. A vadonatúj gépekkel Magyarországon eddig ismeretlen, magas fokon automatizált technológiát honosítanak meg.

A munkavállalók kiválasztása már februárban megkezdődött. A mérnöki, illetve a vezetői állások betöltésére eddig 35dolgozóval már megkötötték a munkaszerződést. Jelentkezők a környező megyékből, sőt az Alföldről is érkeztek, érkeznek. Jelenleg elsősorban a fizikai munkavállalók tesztelése, kiválasztása folyik. A beruházás első ütemében az új gyár létszáma 200 lesz. A dolgozók egy-egy csoportja egymást váltva az AGC japán és olasz üzemeiben tanulja rövidebb- hosszabb ideig, esetenként több hónapig is a technológiát.

A tervek szerint az ősszel megkezdik a próbákat, 2006 elején pedig indul a folyamatos termelés. A japán tulajdonosok a 15 milliárd forint befektetéssel épülő új tatabányai gyárukból szándékoznak ellátni a hőkezelt, biztonsági üvegekkel a közép- és kelet-európai autógyárakat."

(Forrás: www.tatabanya.hu)