Ezer munkahelyre 15 ezer álláskereső a megyében

A korábbi évekkel ellentétben idén tavasszal nem csökkent a munkanélküliek száma Komárom-Esztergom megyében, csak a növekedés üteme lassult le. Tatabányán fél év alatt ötven százalékkal nőtt az álláskeresők száma. Dorogon, Esztergomban, Kisbéren és Komárom körzetében ennél is nagyobb, 70 százalék feletti volt a munkanélküliek létszámbővülése.
Június végén 15 350 nyilvántartott álláskeresőre 1 055 bejelentett álláshely jutott – jelentette be a regionális munkaügyi központ. Az összesítések szerint a munkanélküliek gazdaságilag aktív népességen belüli aránya a december végi 6,5 százalékos szintről egyre lassuló ütemben 10,5 százalékos értékre nőtt. A megyék közötti sorrendben Komárom-Esztergom megye egy hellyel hátrébb sorolódott, Budapest, valamint Győr-Moson-Sopron és Pest megye mellett már Vas megyében is kedvezőbb a munkanélküliség mutatója.


Komárom-Esztergom megyén kívül sehol nem érte el a 10 százalékot az alkalmazásban állók számának csökkenése, mely legerősebben a feldolgozóipari cégeket érintette.

forrás: tatabanya.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu