Értékesítik a Vértesi Erőművet
"Tatabánya - Küszöbön áll a Vértesi Erőmű (VÉRt.) értékesítése. A fő tulajdonos, a Magyar Villamos Művek Zrt. a legjobb ajánlattevővel, a PRO-NIX Kft.-vel folytat tárgyalásokat az eladásról.
Tatabánya polgármestere sérelmezi, hogy az érintett önkormányzatok tájékoztatása nélkül kötnék meg az üzletet.
Bencsik János úgy tudja, szerződéskötés még nem történt, de a megállapodás megszületett. Információja szerint az új tulajdonos újraindítaná a környezetvédelmi okokból bezárt, amortizálódott Bánhidai Erőművet. Pedig a helyi önkormányzat nem látná szívesen az erőmű újraindítását. A képviselő-testület ezért korábban változtatási tilalmat rendelt el a területre, és kifejezetten megtiltotta hulladék vagy máshonnan ideszállított biomassza égetését.
Bencsik János kifejtette: kérdésesnek tartja, hogy az új tulajdonos el fogja-e végezni a Vértesi Erőmű által okozott tájsebek és pernyehányók rekultivációját, és vállalt-e a vevő foglalkoztatási garanciákat annak a 2000 családnak a megélhetése érdekében, akik az erőműben és a hozzá tartozó bányában dolgoznak.
Tringer Ágoston, az MVM Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, az ajánlati felhívásban az MVM Zrt. kötelezettségként írta elő, hogy a vevő az Oroszlányi Erőművet és a márkushegyi bányát legalább 2014 végéig működteti, továbbá, hogy a két erőmű - a bánhidai és az oroszlányi - és a bánya majdani bezárásához kapcsolódó munkaügyi, környezetvédelmi és rekultivációs feladatokat elvégzi, ezek költségeit vállalja. Az MVM külön fejezetben rögzítette a foglalkoztatással kapcsolatos jövőbeni kötelezettségeket, a meglévő humánpolitikai megállapodások érvényben tartását.
A bánhidai erőmű hasznosítására több javaslat is készült. Még nem született döntés ez ügyben.
(Forrás: www.tatabanya.hu)
Szóljon hozzá Ön is a hírhez a fórumon!