Erdőgazdálkodási program Tatabányán

Tatabánya Óvárosának patinás szépségéhez a Május 1. Park és a Ligeti-tó körüli park éppúgy hozzátartozik, mint az egykori kaszinó. A tatabányai parkok a több mint száz éve elkezdett bányaművelés előtti természetes állapotot őrzik.
A szóban forgó tatabányai területek különleges értékűek: megmaradt kis foltjai a Vértes eredeti erdőtípusát őrzik, s a tervezett munka célja ezt a természeti értéket fenntartani. Erről Bencsik János polgármester, Pleier Tamás önkormányzati képviselő és Mohi György erdőmérnök tartott tájékoztatót, ahol a város vezetője azt is bejelentette, hogy a gépkocsija használata során tavaly kibocsátott széndioxid mennyiséget egy fa elültetésével kívánja kompenzálni.

A helyszínen elhangzott: a természeti értékek fenntartása érdekében a tatabányai programban meghatározottak szerint a város a területet gondozott pihenőparkként kívánja használni, amely természetesen teret adhat némely kulturális és hagyományőrző rendezvénynek. A kezdeményezők szeretnék felhívni a tatabányai lakosok figyelmét a park értékeire, azok megőrzésének fontosságára. A program első ütemeként a már megjelent „tölgy újulat" köré 4 x 4 méternyi területen kerítéses támlájú rönkpadokat helyeztek ki.

 

A tájékoztatón ismertették azt is, hogy száz évvel ezelőtt ez a gyertyán-hárs elegyű cseres-tölgyes borította a mai város területét. Az egykori Magyar Általános Kőszénbánya Rt. kulturált környezetalakításának, a hozzáértők óvó gondosságának eredménye a ma még álló park.

 

A park számos területén a már megjelent „tölgy újulat" fölött sűrűn árnyékoló, ráadásul pusztuló gyertyánok állnak. Fény hiányában és a rendszeres taposás miatt pedig az „újulat" nem fejlődik, sőt teljesen ki is vész. A tatabányai program célja, hogy a „bontás" a már a 2-3 éves tölgy és cser csemeték fölött megtörténjék. A magas támlájú padon belül elültetett „tölgy újulat" zavartalanul növekedhet, nem lesz kitéve a taposásnak, a rendezvények miatti esetleges káros hatásoknak, miközben az idelátogató emberek pihenésre is használhatják a magas támlájú ülőalkalmatosságokat. A program második üteme 2009 őszén folytatódik a Ligeti-tó körüli park és színház körüli területén, ahol egy 40 x 60 méteres területen fogják elkezdeni a bálványfától (ecetfa) való mentesítést és a gyertyán csemeték ültetését.

Bencsik János ez alkalommal jelentette be, hogy kompenzálni kívánja a 2008. évi gépkocsi használata során kibocsátott, mintegy 5 tonnányi széndioxid mennyiséget. Ennek semlegesítésére június 6-án (szombaton), a Környezetvédelmi Világnapon egy fát ültet el. Megtudtuk azt is, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságától 10.503.200 Ft támogatást kapott az a pályázatot, amelyet Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata az EMAK Intézettel konzorciumban nyújtott be "Önkéntes alapon működő széndioxid-semlegesítő rendszer létrehozása a Tatabányai Kistérségben" címmel. Tatabánya megyeszékhely polgármestere a faültetéssel indítja el a széndioxid-semlegesítésre épülő pályázat megvalósítását.


Forrás: www.tatabanya.hu


Tatabánya Online: www.tataon.hu


Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Tatabánya