Elúszhat a lakás, ha nem fizetünk

"Ha valaki nem tudja fizetni a lakáshitele részleteit, akkor legjobb, ha felveszi a kapcsolatot a bankjával, és együtt próbálnak megoldást találni.
Nem mindegy, hogy ebben a nehéz helyzetben milyen az ügyfél hozzáállása.

Eddig mintegy ötezer lakáshitel jutott el a végrehajtásig, tájékoztatták lapunkat az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalban. Ezeknek a kölcsönöknek az értéke eléri a 15 milliárd forintot. Az ritka, hogy egy lakást tartozás miatt kényszerárvereznek, ez ugyanis nem érdeke sem a banknak, sem az ügyfélnek – mondta el érdeklődésünkre Tölgyes László, a BG Magyarország Lízing Zrt. vezérigazgatója. Ha valaki nem tudja fizetni a hitelét, de együttműködik, akkor a bank is próbál valamilyen megoldást találni. Ha azonban az illető bujkál, akkor a pénzintézet is máshogy áll az ügyhöz. Amennyiben valaki nem tudja fizetni a lakáshitelét, akkor először felszólító levelet kap, majd fizetési felszólítást – emelte ki Kovács Zsuzsa, a K&H Bank osztályvezetője. A bank munkatársai felveszik a kapcsolatot az ügyféllel, és mindkét fél számára megfelelő megoldást keresnek. Lehetőség van a hitel átütemezésére, a törlesztés ideiglenes felfüggesztésére is.

Végső esetben persze a pénzintézetek felmondják a szerződést. Ekkor az összes tartozás, a tőke és a kamat is azonnali követeléssé válik, azaz ki kell fizetni a teljes összeget. A bank ilyenkor külön per nélkül közvetlen végrehajtási eljárásban kezdeményezi a nem fizető ügyfél kilakoltatását. Ez után következik a kényszerárverés. Az utolsó pillanatban általában sikerül az adósnak összeszednie a tartozását, így megtarthatja az ingatlant. Ha azonban mégis elárverezik a lakást, abból az adós kifizeti a banknak a tartozását, a különbözetet pedig megkapja."

(Forrás:www.24ora.hu)