Dr. Völner Pál államtitkár is üdvözölte a kerépárút beruházását
Tata, Tatabánya és Vértesszőlős már 1998-ban elhatározta, hogy közösen épít kerékpárutat, amelynek megvalósulása több akadály legyőzése és a nyertes pályázat után végre a célegyenesbe fordult!
Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára részvételével írták alá a támogatási szerződést az érintett polgármesterek a tatai városházán.
- A jelenlegi kormány tervei között szerepel számos
A projekt összköltsége 480 millió forint, amely száz százalékos támogatásban részesül a Közlekedési Operatív Program keretében. Az Által-ér völgyében 6,8 kilométer hosszú, 2,7 méter széles kétirányú kerékpárút épül, amelyen az előzetes felmérések szerint naponta mintegy kétezer kerékpáros kerekezik majd a települések között.
-kt-
Forrás: volnerpal.fidesz.hu