Díjazták a tatabányai környezetszépítőket

A tavalyi évben is a megyeszékhely számos intézménye, közössége, illetve helyi lakos vett részt a hagyományos ,,Szebb, emberibb környezetért" elnevezésű környezetszépítési városi programban. Az önkormányzat a városházán megtartott ünnepségen díjazta a legeredményesebb résztvevők munkáját.

Lakossági kategóriában hat, intézményiben három pályázót jutalmaztak. A Pannon Park Forest Kft., az AVE Tatabánya Zrt., a Lián Kft. és Farkas Árpád vállalkozó felajánlásának köszönhetően különdíjakat is kiosztottak.
A városházán megjelenteket Schmidt Csaba alpolgármester köszöntötte, aki ismertette: a tatabányai önkormányzat 1996 óta írja ki a környezet szépítéséért ezt a pályázatot. A cél az, hogy a közösségek minél többet és folyamatosan tegyenek közvetlen környezetük tisztántartásáért, szépítéséért. A program szerencsére sikeres, hiszen a beadott pályázatok száma az elmúlt tizenkét évben többszörösére növekedett, de lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy önkéntes munkájuk eredményeként is, szebb és emberibb környezetben élnek a tatabányaiak - hangsúlyozta Schmidt Csaba.
A város évente két alkalommal, tavaszi és őszi időszakban írja a ki a pályázatot. A tapasztalatok szerint a kezdeményezéshez lakó- és utcaközösségek, intézmények, gazdasági egységek, baráti körök és civil szervezetek csatlakoznak A város lehetőségei szerint támogatja azokat, akik önkéntes munkájukkal szépítik környezetüket, óvják a város tisztaságát. Az értékelést évközben folyamatosan végezték a kirendeltség-vezetők, a kertészeti csoport munkatársai. A díjak odaítéléséről a Városfejlesztési Bizottság döntött. A díjazottak az összegnek megfelelő virágokat, növényeket vehetnek az önkormányzattól környezetük további szépítésére.

 

 

 

Forrás: www.tatabanya.hu- Tatabánya Online

Szóljon hozzánk: Tatabánya- Díjazták a tatabányai környezetszépítőket