Diákbiológusok tatabányai találkozója
2009. április 17. - Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a Diákbiológus és Környezetvédő Napokat a tatabányai Bárdos László Gimnáziumban. A tatabányai eseményen az ország különböző településeiről és a határon túlról érkező tanulók mérik össze tudásukat.
Köszöntő beszédében Bencsik János a természetközeli élet fontosságát hangsúlyozta, felhívta a figyelmet a környezettudatos gondolkodás kiemelt szerepére, a természet és környezetünk sebezhetőségére.
Tatabánya polgármestere a diákbiológia napok résztvevőinek megköszönte természet-szeretetét, a tanulók aktivitását, a természeti törvények megismerésének igényét és alkalmazását a mindennapokban.
Kitért arra is, hogy a természeti egyensúly helyreállításában nagy szerepe van a kis biológusoknak és azoknak a szakembereknek, akik a találkozón előadásokat tartanak.
Sándor János, a programot szervező gimnázium igazgatója elmondta: a tatabányai iskola kétévente rendezi meg a diákbiológus napokat, melynek időpontja a Föld Napjához kapcsolódik, ezzel is hangsúlyozni szeretnénk a természet és környezet védelmének fontosságát.
Tatabányán a hétvégi tudós-diák találkozón a középiskolai tanulók a környezet- és természetvédelem és a környezetszennyezés egészségkárosító hatásai témakörökben versenyeznek. A megmérettetésen saját kutatási eredményeiket is bemutatják, az előadásokat szakemberekből álló zsűri értékeli.
A kétnapos program részeként a diákoknak alkalmuk van neves előadókat meghallgatni az aktuális természet- és környezetvédelmi problémákról, emellett dísznövény-kiállítás és vásár, fotókiállítás, az egészséges életmódot népszerűsítő reformkonyha, gyógytea-kóstoló várja Tatabányán az érdeklődőket.
Forrás: www.tatabanya.hu
Tatabánya Online: tatabanya.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!