Családi Nap: ugrálóvár és ingyen fagyi a gyerekeknek

Kisvasút, ugrálóvár, darts bajnokság és a gyerekeknek ingyen fagylalt – többek között ezt kínálja az a Családi Nap, melyet augusztus 30-án, délután egy óra és este fél 8 között rendeznek Tatabányán, az Ifjúmunkás út és a Mártírok út közé eső nagy játszótéren. A  esemény főszervezője, Kilián Géza önkormányzati képviselő elmondta: fontosnak tartja, hogy a Kodály tér környékén élők ne csupán lakók, hanem jó ismerősök legyenek.
– Szinte már közhelynek számít, hogy a nagyobb városokban élő emberek alig ismerik egymást, én azonban azt szeretném, ha a mi környékünkön ez nem így lenne – jelentette ki a képviselő. –  Ehhez olykor nem is kell olyan sok, csak egy kis odafigyelés. No meg egy olyan rendezvény, ahol találkozhatnak és beszélgethetnek azok, akik korábban csak futólag köszönnek egymásnak.


A Családi Napon a szerény vendéglátás jegyében szendvics, üdítő és sör várja a látogatókat, a gyerekeknek pedig ingyen fagylalt segít feledtetni azt a tényt, hogy lassan vége a nyárnak. A programok között kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra kedves foglalatosságot: lesz ugrálóvár, kisvasút, körhinta, kerékpáros ügyességi verseny, darts bajnokság, kosárlabdás vetélkedő, célbarúgás és egyéb sportjátékok. A jó hangulat zenei aláfestéséről Frecska József gondoskodik. Az esemény támogatói: Tatabánya Városi Tűzoltóság, Tatabánya Városi Sportszövetség és tagszervezetei, Krissz és Fanny vegyesbolt, Gála cukrászda.

forrás: tatabanya.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu