Betonút híján kerítés sem épülhet - Tatabánya
Tatabánya - A kertvárosi Cseresznyefa utca egy kis szakaszán nincs útburkolat, pedig a telket összközművesen vásárolták a lakók az önkormányzattól.
- Májusban lesz egy éve, hogy családjainkkal beköltöztünk a Cseresznyefa utcában álló ikerházba. A történetünk itt véget is érhetne, de a boldog együttélés helyett csak ekkor kezdődött kálváriánk - sóhajtja Vasasné Szűcs Erika, aki rokonaival hiába él majd'' egy éve új otthonukban, még mindig hiányzik a házuk előtti útszakaszon a burkolat. Út híján pedig kerítést sem lehet kialakítani, és a telekre is az jár be, aki akar. - Hogyan engedjük ki a gyermekeinket az udvarra? A labda kigurulhat az úttestre, és egy idegen is leszólíthatja őket - fogalmazza meg aggályait Vasasné Szűcs Erika. Érdekes, sőt, elgondolkodtató, hogy miért csak az érintett ikerház előtt nincs burkolat az utcán. - A telket 1-1 millió forint fiatal házasoknak szóló kedvezménnyel vásárolta a két család, az adásvételi szerződésben az útburkolatra nem volt konkrét ígéret a részünkről - tájékoztatott bennünket Bencsik János, Tatabánya polgármestere. A későbbiekben, a közgyűlés 2006-ban szavazott arról, hogy az ingatlan mellett lévő telek eladásából befolyt összegből finanszírozza az önkormányzat az utat. Ám a telek egy lakópark tulajdonában van, akik még nem értékesítették a telket. Az útszakaszon egyébként nem csak a burkolat, hanem a csapadékvíz-elvezetés is hiányzik, valamint a domb alatt az utcába egy kanyar is nyílik, ami a dombtól egyáltalán nem belátható. - Mindennap itt megyek el a munkahelyemre. Hazafelé különösen figyelek, mert ahogy gurulok le a dombról, nem biztos, hogy a kanyarból látnak engem. Volt már itt egy pár baleset - áll meg mellettünk autójával Zámori Roland, amikor éppen a területet fotózzuk, és hozzá teszi: - Örülnék, ha végre elkészítenék ezt az útszakaszt. - A balesetveszély fennállásáról nem értesültem idáig, ennek mindenképpen utána nézek majd - ígérte a polgármester. Az érintett testvérpár szerint fekvőrendőrre is szükség lenne. Igaz, a burkolatot is 2007-re ígérték. Vasasné Szűcs Erika csak sóhajt: csak csinálnák már meg végre...
Forrás: http://www.24ora.hu
Betonút híján kerítés sem épülhet - Tatabánya - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Tatabánya városról!
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Forrás: http://www.24ora.hu
Betonút híján kerítés sem épülhet - Tatabánya - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Tatabánya városról!
Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu