Bencsik János: A kormány a munkavállalók ellen

Felszámolási eljárást kezdeményezett az érintett szakszervezetek kezdeményezésére, az állami tulajdonban lévő Vértesi Erőmű Zrt.  a hazai szociáldemokrácia első számú vezetőjének, Kapolyi Lászlónak a tulajdonában álló System Consulting Zrt ellen - fogalmazott Bencsik János interpellációjában.
Ez a cég tavaly 250 megawatt villamos energia vásárlására kötött szerződést az erőművel, amit aztán "gazdasági ellehetetlenülésre" hivatkozva felmondott. Az állami tulajdonban lévő erőmű-bánya integráció vesztesége nagyjából 30 milliárd forintra rúg, a kárvallott áramkereskedő cégek az illetékes választott bíróságnál már kezdeményezték káruk megtérítését. Az ügyben büntetőeljárás is indult. Minderről már a széles közvélemény is rendelkezik információval - emlékeztetett a fideszes politikus.

Tekintse meg Bencsik János interpellációjának videóját!

(Forrás: fidesz.hu)

 

Arról viszont kevesen tudnak, hogy a Vértesi Erőmű Zrt az év elején 30 MW áramot le is szállított, Kapolyi László tulajdonában álló System Consulting számára, mintegy 1,2 millió euro, azaz több, mint 320 millió forint értékben. Az érintett szakszervezetek álláspontja szerint - mely valós tényeken alapul -, az állam tulajdonában lévő bányából, az ott dolgozó bányászok munkájának köszönhetően felszínre került szén elégetésével, az erőműi dolgozók becsületes munkájával előállított villamos energia ellenértékét, a kormányt támogató szocialista frakció tagja által tulajdonolt gazdasági társaság, mind a mai napig nem fizette meg az állami tulajdonban álló Vértesi Erőműnek - szögezte le a politikus. Az érintett munkavállalók - és a velük szolidáris magyar társadalom - részéről teljességgel elfogadhatatlan, hogy az általuk elvégzett munka ellenértékét egy szocialista képviselő tulajdonában álló társaság mind a mai napig visszatartja, melynek következtében a Vértesi Erőmű Zrt. vezetése arra kényszerül, hogy csökkentse a dolgozói létszámot, és lefaragja a munkások szociális juttatásait - mutatott rá az erőmű komoly problémáira Bencsik János.

 

Bencsik János

Bencsik János, Tatabánya polgármestere interpellációja közben

 

Az Ön megítélése szerint ez a vállalkozói magatartás, mely veszélybe sodorja közel kettőezer magyar család megélhetését, összeegyeztethető-e a válságkezelő - a magyar emberektől hétről-hétre újabb áldozatok meghozatalát követelő - baloldali kormány értékrendjével? Miután a fenti tranzakció hátterét - az érintett szakszervezetek levelét kézhez kapva - nyár közepe óta teljes egészében ismeri, tett-e lépéseket arra vonatkozóan, hogy Kapolyi László vállalkozása a bányamunkások, és erőműi dolgozók által előállított, és leszállított áram ellenértékét megkaphassák, és ennek köszönhetően munkahelyeik biztonságát is megőrizhessék?

 

Katona Tamás válaszában elismerte, hogy tud a fizetési késedelem fennállásáról, de arról nem tud, hogy az adós szánt szándékkal tartotta volna vissza a dolgozók bérét.

 

Több dolog okozta a Vértesi Erőmű nehéz gazdasági helyzetét, ezek között a villamos energia szokatlanul alacsony ára - mondta a kormánypárti politikus.

 

Bencsik János viszontválaszában megköszönte Katona Tamásnak, hogy elismerte: a System Consulting több mint 300 millió forinttal tartozik az állami tulajdonban lévő Vértesi Erőműnek. Viszont a kérdések nem erre vonatkoztak, hanem arra: miként egyeztethető össze ez a magatartás a kormány által vallott szociáldemokrata eszmékkel. Így Bencsik János a választ nem fogadta el.

 

Az országgyűlés 175 igennel, 163 nem válasz ellenében 3 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár válaszát.


(Forrás: fidesz.hu)

 

- zs -


Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu