Bányásznap és Tatabányai Napok

"Az 55. Bányásznap és a Tatabányai Napok alkalmából háromnapos rendezvénysorozattal készül a város.
Az esemény hagyományosan szeptember első hétvégéjén lesz a megyeszékhelyen. A szeptember 2. és 4. közötti vásár szervezői a Május 1. parkban és Tatabánya több helyszínén várják színes programokkal a városlakókat.

Vasas Mihály, az önkormányzat napokban létrehozott kulturális bizottságának elnöke, a BDSZ Tatabányai Szövetségének elnöke, a helyi bányásznapok egyik főszervezője úgy véli, hogy több programmal, nagyobb műsorkínálattal megőrizhető a városra jellemző bányászat hagyományai.

Az idei Tatabányai Napok, az 55. Bányásznap szeptember 2-án „A bányászat öröksége, bányászhagyományok őrzése” című konferenciával kezdődik. A péntek délelőtti előadássorozatban a tatabányai bányászat múltjával és hagyományaival helyi szakemberek ismertetik meg a megyeszékhely testvérvárosainak képviselőit. A bányásznapi megemlékezések, felvonulás és vásár a Május 1. parkhoz és a Vértanúk teréhez kötődik. A városban lévő bányászsírok és emlékhelyek megkoszorúzását követően a központi koszorúzás a Vértanúk terén lesz. Az első napot a Jászai Mari Színház, Népházban Krajcsirovits Henrik grafikusművész kiállítása, bányásznapi és testvérvárosi gálaműsor, illetve a Memory Band közreműködésével utcabál színesíti.

A vásárt hivatalosan a második napon, szombaton Rabi Ferenc, a Bánya– és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke nyitja meg. A kulturális műsorok nagy része a Május 1. parkban lesz, itt mutatkoznak be többek között a helyi és az országosan ismert együttesek is. Ígéretesnek mutatkozik a Kiscinege Néptáncegyüttes, a Renseiken Aikido Egyesület és a Tesók együttes műsora, valamint különleges élményt kínál a Hazem el Aluan orientális tánccsoport hastáncbemutatója. A folytatásban a színpadon Krisz Rudi, Nádas és Éless zenés kabaréműsora szórakoztatja a nézőket, majd Brunner Márta és Ács Bálint világslágereket adnak elő. A programot a későbbiekben a Népház Show Formációs Táncegyüttes műsora színesíti, az estet pedig a Black Diamond Band táncbemutatója zárja. "

(Forrás: www.tatabanya.hu)