Átépítik a dózsakerti rendelőt
"Pénteken már kora reggel megjelent a teherautó a dózsakerti orvosi rendelő előtt: a rakodókon kívül a háziorvosok, asszisztensek segítettek a rendelő költöztetésében.
A munkálatok 65 napig tartanak, addig a szomszédos iskolában fogadják a városrész betegeit.
A tatabányai közgyűlés 2005-ben több mint hetvenmillió forintot különített el az egészségügyi intézmények felújítási feladataira. A megyeszékhelyen a tavaly kezdték meg az orvosi rendelők felújítását, ami az önkormányzat az idén is folytatódik - mondta Bencsik János polgármester a Dózsakerti felnőtt- és gyermekorvosi rendelőben.
A pénteki tájékoztatón megjelent dr. Kis József, az ESZI vezetője, László György, az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának elnöke, valamint Lukács Tamás, a beruházási iroda vezetője."
(Forrás: www.tatabanya.hu)