APEH: fantomcégek reszkessetek!
Az adóhatóság folyamatosan figyelemmel kíséri az illetékességi területére érkező, illetve azt elhagyó adóalanyokat.
E rendszer segítségével az adózási szempontból kockázatos vállalkozások gyorsan az ellenőrzési szakterület látókörébe kerülnek. A kockázatelemzést követően az APEH azonnal vizsgálatot indít azon adózóknál, melyek pl. gyakori székhelyváltoztatással érintettek, vagy az éppen 10. emeleti lakóház 40 m2-es lakásába sokadik "vállalkozásként" bejelentkezők.
Az ellenőrzési tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a korábbi tulajdonosok legtöbbször még mindig a társaság eladásával kívánnak megszabadulni a felhalmozott adóhátraléktól, de többször fordult már elő az is, hogy vizsgálat elől próbált menekülni az adózó folyamatos vándorlásával.
A negatív folyamat megfékezésére az operatív ellenőrzés eszközei közül a székhely, telephely valódiságának ellenőrzését vetik be a revizorok és ha "fantomcéget" találnak, minden esetben törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeznek az ügyészségnél.
Az utólagos ellenőrzés viszont elsősorban a székhelyváltoztató adóalanyok bevallási adatait értékelve a bevallást nem adó, adóminimalizáló és a sorozatosan veszteséges gazdálkodási mutatókkal érkező vállalkozásokra koncentrál.
A vizsgálatok idén is több esetben tártak fel olyan fiktív cégeladást, ahol a társaságtól, a korábbi tulajdonosok, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek adatait felhasználva, próbáltak megszabadulni a társaságtól, a korábbi gazdálkodás iratainak megsemmisítése mellett. Az ilyen típusú ügyek rendszerint több tízmillió, sőt esetenként százmillió Ft-ot meghaladó adóhiány megállapításával és nem ritkán büntetőeljárás kezdeményezésével zárulnak.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)