Alvállalkozók a buszforgalomban

"A jövő év január elseje után bizonyára sokan meglepődnek majd, hogy nem csak a jellegzetes,zöld színű Vértes Volán járatokkal találkoznak a helyközi járatokon.
Ettől az időponttól ugyanis a tervek szerint a közlekedési vállalat alvállalkozók járműveit is bevonja a forgalomba.

- A törvény alapján megkötött közszolgálati szerződés szerint 2006. január 1-jétől az éves hasznos kilométer teljesítmény 5-30 százalékáig alvállalkozót kell bevonniuk a volán társaságoknak, ha az alvállalkozó közreműködése révén gazdaságosabban tudja ellátni feladatát – adott tájékoztatást Hitch György, a Vértes Volán Rt. stratégiai és szervezési igazgatója. "

(Forrás: www.tatabanya.hu)