Adósságkezelési támogatás a távhődíjnál - Tatabánya

Tatabánya - Nyolcmillió forintot meghaladó hátraléktól mentesítette fogyasztóit 2007-ben a Komtávhő a Családsegítő Szolgálattal közösen működtetett adósságkezelési támogatással.
A programban való sikeres részvétellel 28 családnak megszűnt az adóssága, 43 család pedig eredményesen vesz részt az adósságkezelésben.
- Az önkormányzat már hatodik éve segíti a tatabányai háztartások díjhátralékának rendezését, az elmaradások 75 százalékát vissza nem térítendő támogatásként biztosítja a rászoruló családoknak - mondták el a Családsegítő Szolgálat adósságkezeléssel foglalkozó munkatársai, Juhász Perjés Emőke és Vida Orsolya.



Adósságcsökkentési szolgáltatásban az a család részesülhet, akinek közműdíj-hátraléka együttesen nem haladja meg a 267.000 forintot. Amennyiben az adósságok együttes összege ennél több, ahhoz az adóssághoz nyújtható támogatás, mely a lakhatás feltételeit leginkább veszélyezteti. Az egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg családoknál a 71.250 forintot, egyedülállóknál a 85.000 forintot.



A programban legalább három hónapos próbaidő után lehet részt venni, azaz a jelentkezőnek legalább ennyi ideig rendben kell fizetni a számláit, ezután köt vele megállapodást a polgármesteri hivatal. Az adósságcsökkentési támogatás mértéke az adósság 75 százaléka, maximum 200.000 forint, tehát a fennmaradó 25 százalékot az adósnak egy összegben, vagy részletekben önrészként kell vállalnia.



A programban résztvevők újabb hátralékot nem halmozhatnak fel, tehát rendszeresen fizetniük kell a távhőszámlát, ezen felül az adósságkezelésbe bevont hátralékuk negyedének havi részletét, amit legfeljebb 18 hónapra lehet elosztani. Az ügyfélnek minden hónap 19-ig be kell mutatni a befizetett csekkeket, az önkormányzat csak ezután utalja el a szolgáltatónak a hátralék arányosított részének háromnegyedét. Három havi nemfizetés után a hátralékost kizárják az adósságkezelési programból és visszatéríttetik vele a támogatást.



A csak távhős adóssággal rendelkező ügyfelek Komtávhő Zrt. ügyfélszolgálatán is elindíthatják az adósságkezelési támogatásban való részvételt, más esetben a Platán téren lévő Családsegítő Szolgálathoz lehet fordulni a 512-894-es telefonon, vagy az adossagkezeles@gmail.com e-mail címen.



A városháza népjóléti irodájának összesítése szerint 2007-ben a távhőhátralék törlesztésére 76 adóssal kötöttek megállapodást, az adósságkezelésbe bevont összeg 8,4 millió forint. A támogatás mellé a rászorulóknak összesen 2,7 millió forintnyi alanyi jogon járó lakásfenntartási támogatást adott a városháza, melyet a szolgáltató levon a havi rezsiköltségből az adósságkezelési támogatás időtartama alatt.



Tavaly a programban való sikeres részvétellel 28 családnak szűnt meg az adóssága, 43 család pedig eredményesen vesz részt az adósságkezelésben. A megállapodást öt esetben mondta fel a hivatal, ekkor a hátralékosnak vissza kellett fizetni a szolgáltatónak elutalt támogatást.


Forrás: http://www.hirextra.hu

Adósságkezelési támogatás a távhődíjnál - Tatabánya - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Tatabánya városról!

Tatabánya linkajánló: tatabanyalink.mconet.biz


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu