A XIV. Keresztény Hét megnyitója Tatabányán
Olyan reménykeltő nagy bajban vagyunk, hogy nyitottságunkon múlik, ki tudunk-e jutni belőle – fogalmazott Bencsik János, aki a közösségi utat keresőknek nevezte a megjelenteket a XIV. Keresztény Hét megnyitóján a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) és a Keresztény Pedagógus Társaság rendezvényén.
A polgármester kiemelte: ha az isteni kegyelem „felhajtó erejéhez” minden ember hozzájárul a maga tenni akarásával, akkor van esély a kiút megtalálására.
Bencsik János úgy vélte, ehhez meg kell újulnunk „értelmünkben és erkölcseinkben”, mert csak akkor van remény a változásra. A bibliai példázatokra utalva tette fel az örök kérdést: „van-e közöttünk igaz ember?”, mert megítélése szerint a válasz keresése, az úton levés, a keresztény hét legfontosabb üzenete. A továbbiakban a természet és az ember viszonyáról szólt, arról a „nagy rendről”, amelyben minden a maga helyén szerepel.
Az eseményen Rochlitz György ajánlotta az érdeklődők figyelmébe H. Katona Erzsébet akvarelljeit. A tárlat elsősorban tájképeket sorakoztat fel, melyek szinte mindegyikében fellelhető a templom – mondta a Bányász Képzőművész Kör vezetője. Az ünnepségen a tatai Szent Kereszt Plébánia kórusa és a tatai Református Gimnázium tanulói adtak műsort.
Az idei keresztény hét rendezvényei: október 05. (hétfő) 17.00 József Attila Megyei Könyvtár Radnóti–est Turek Miklós színművész előadása, október 06. (kedd) 17.00 Árpád Gimnázium Jankovics Marcell, Kossuth-díjas rendező „Csodaszarvas” című rajzfilmjének vetítése, majd beszélgetés a rendezővel. Október 07. (szerda) 17.00 Bánhidai Református Templom: Találkozás Balczó Andrással, október 08. (csütörtök) 17.00 Bánhidai Szent Ignác terem 20 éves a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, előadó: Osztie Zoltán atya, a KÉSZ elnöke, közreműködik a Vagantes együttes. Október 09. (péntek) 17.00 az Eszterházy szobor megkoszorúzása, Október 09. (péntek) 18.00 Puskin Művelődési Ház János passió (hantjával sem takar) című monodráma, Boráros Imre színművész (Észak-Komáromi Színház) előadásában, bevezetőt mond Dr. Duray Miklós MKP elnökség tagja. Október 10. (szombat) 16.30 Alsógallai Szent Gál Közösségi Ház Botos Katalin közgazdász, egyetemi tanár előadása „A válság anatómiája” címmel. Október 10. (szombat) 18.00 óra a Keresztény Hét záró Szentmiséje az alsógallai Szent Gál templomban, közreműködik az Alsógallai Egyházközség Cantate Kórusa.
Forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu