A város 17,6 milliárdból gazdálkodhat

"Tatabánya - A tatabányai önkormányzat 17,6 milliárd forinttal gazdálkodhat az idén: a költségvetési egyensúly megteremtéséhez azonban 2,29 milliárdnyi hitelt kell felvennie a városnak
– hangzott el hétfőn azon a sajtótájékoztatón, melyen a költségvetéssel kapcsolatos testületi döntésekről esett szó.

A megyei jogú város közgyűlése a múlt héten csütörtökön ötórás vita után fogadta el a város költségvetését. A büdzsé részleteiről a város vezetői – Bencsik János polgármester, Lévai Ferenc alpolgármester, dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző valamint az önkormányzati bizottságok elnökei, a tanácsnokok és irodavezetők – számoltak be.

Bencsik János elmondta: a költségvetésbe beépítettek 2,29 milliárd forint hitel felvételét, ebből 500 millió a működési hitel. Ennek felvételét azonban igyekeznek elkerülni. Az önkormányzatokat a kormány – a szűkös állami források ellenére – a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül támogatott kamatozású hitellel segíti az idén.

Hozzátette: a város az idén három nagy témakörben tervez kiemelt fejlesztéseket. A sportlétesítmények felújítására 500, az intézmények korszerűsítésére 500, az út-, járda és parkolóépítésre, fejlesztésre pedig 650 milliót tervezett be az önkormányzat. Az egyensúly megtartása érdekében a város 770 millió forintos aranytartalékot képezett, amely egyben a hitelek felvételénél garanciaként is szolgálhat. Kedvező feltételek mellett lehet ezt az összeget fialtatni. "

(Forrás: www.tatabanya.hu)