A regisztrációs adó emelése sem húzta fel az autó-árakat januárban
Változatlanok maradtak 2005 januárjában a személygépkocsi-árak, annak ellenére, hogy a regisztrációs adó emelése a drágulás irányába hatott, ráadásul 2005. január 1-jétől bekerült az áfa-alapba
- állapította meg a GKI Gazdaságkutató Rt. Előrejelzésük szerint az idén egyszázalékos eladás-növekedésre lehet számítani a tavalyi stagnálást követően.
A regisztrációs adó árfelhajtó hatását elsősorban az erős forint kompenzálta, de közrejátszottak a kereskedők akciói is. Ennek ellenére januárban igen szerény volt a kereslet: a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete adatai szerint mindössze 10.740 személygépkocsi talált gazdára az év első hónapjában.
A GKI szerint nőtt ugyanakkor a személygépkocsi-vásárlást fontolgató háztartások aránya, s a külső feltételek is kedvezően alakulhatnak a személygépjármű-piac szempontjából. A háztartások 1,5 százaléka, 56 ezer háztartás gondolja úgy, hogy várhatóan egy éven belül új személygépkocsit vásárol, míg 3,8 százalék, mintegy 143 ezer háztartás tervez használt autó vásárlását a következő egy évben. 84 százalék úgy véli, hogy hárommillió forintnál kevesebbet, tíz százalékuk három-hatmillió forint között, hat százalék pedig hat millió forint feletti összeget költene a gépjárműre. Harminc százalékuk a vételárat egy összegben kívánja kifizetni, míg 55 százalék várhatóan a részletfizetés mellett dönt - derült ki a GKI adataiból.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)