A polgármester szerint vízközműtörvény kell

Bencsik János polgármester sajtótájékoztatón mutatta be „Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. működésének és szerkezetének korszerűsítése” munkacímet viselő dokumentumot.
Mint mondta, a kialakult helyzet embertelen és cinikus. Miközben ugyanis az ÉDV Zrt. 80 millió forint alaptőkével létrehoz egy korlátolt felelősségű társaságot, további 200 millió forint külső tőke bevonását is tervezi, hogy elejét vegye például az esetleges finanszírozási zavaroknak.
„Ezt úgy hívják, hogy privatizáció”, mondta Bencsik János, mivel egy állami tőkével létrehozott gazdasági társaságba vonnak be két és félszer több magántőkét.
A dokumentum alapján a polgármester úgy vélte: a magántőke bevonására azért is szükség van, mert a hatékonyság javítása érdekében várhatóan dolgozókat bocsátanak el, akiknek több tízmilliós végkielégítést kell fizetni.

Kifogásolta továbbá, hogy a vízmű át kíván térni a multinacionális szolgáltatók gyakorlatára, azaz úgynevezett „call center” venné át az ügyfélszolgálati irodák szerepét, ami által a szolgáltató elérhetetlenné válhat az ügyfelek számára.
Bencsik János szerint, ha többségi magántulajdonba kerül a vízmű szolgáltatás, akkor korlátozottabbá válik az uniós forrásokhoz jutás lehetősége is.
Úgy vélte, bármilyen hatékonyságot növelő, de közösségi tulajdont feltételező átszervezést meg kell, hogy előzzön a víziközmű törvény elfogadása. Jelenleg ugyanis nem tisztázott, milyen kötelezettségei vannak egy ivóvíz szolgáltatónak.
A polgármester felkérte Zsidek Ferencet, a vízmű felügyelő bizottságának szocialista önkormányzati tagját, hogy ne támogassa a bizottság június 17-i ülésén a dokumentum elfogadását.

Zsidek Ferenc érdeklődésünkre közölte: egyelőre tanulmányozza az egyébként folyamatosan módosuló dokumentumot.


Forrás: tatabánya.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Tatabánya

Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu