5,5 milliárdos fejlesztés Tatabányán
Ismert tény, hogy egyre kevesebb pénz jut a kórházak és a betegellátás fejlesztésére. Nincs ez másképp Tatabányán sem, éppen ezért felújítási munkálatokba kezdenek először a kórházak, majd lehetőségeikhez képest minden fontosabb intézmény terén.
A Szent Borbála kórház két pályázatot nyert el, amelyeket felújítás céljára hirdettek. Mindez azért fontos, mert ezáltal a betegellátás színvonala is növekszik, másrészt a komfortérzetet is javítja.
Az államtitkár, Bencsik János elmondta, fontosnak tartja Tatabánya fejlesztését, és büszke is az eddig munkálatokra, út és iskolafelújításokra.
A Szent Borbála kórház Tatbánya
A polgármester, Schmidt Csaba kijelentette, hogy amennyire engedik a feltételeik, és az önkormányzat pénze, a kórházakon túl, más jellegű munkálatokba kezdenek, orvosi bérlakásokat és önkormányzati bérlakásokat is kialakítanak majd. Bármilyen nehéz a jelenlegi pénzügyi helyzet, mindent megtesznek, a javulás érdekében.
A most elnyert két pályázat, a KEOP és a TIOP által kivitelezik majd a kórházban, a fűtési rendszer kialakítását, a hőszigetelést, fejlesztik a diagnosztikai központot, valamint a Szent Borbála kórház egy új épületszárnnyal is bővülhet majd.
Zaffer Diviána