1460 méternyi kerékpárút épül 53 millió forintért

Szeptembertől elkezdődik a kistérségi kerékpárút-hálózat tatabányai szakaszának építése. Az 1460 méter kerékpárút megépítése 53 millió forintba kerül. A beruházás megvalósítását a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program 38 millió forintos pályázati forrása, illetve az önkormányzat 15 millió forintos önrésze biztosítja.
A tervek szerint 2010-ig, azaz a következő év elejéig készül el a kistérségi kerékpárút-hálózat Szent Borbála tértől Bláthy Ottó útig terjedő szakasza. Az új kerékpárút megépülésével egy időben elkészül a gyalogos közlekedésre alkalmas útvonal is. Az egyesített út a személygépkocsi forgalomtól elkülönülten épül meg, így teljesen biztonságos lesz, hiszen a kerékpározóknak nem kell majd a gépjármű forgalom veszélyeitől tartani. A munkálatok során kialakítják az útszegélyeket, valamint füvesítik a szomszédos földsávokat. Bencsik János polgármester úgy látja, hogy a mostani fejlesztés hozzájárul a városlakók egészségesebb életviteléhez, a kerékpárhasználat népszerűsítéséhez. A két keréken történő közlekedés csökkenti a káros üvegházhatású gázok kibocsátását, hozzájárul a levegőminőség javításához. A kerékpárutak megléte hosszú távon a társadalom életminőségének javulásához is vezethet – mondta a polgármester.


forrás: tatabanya.hu

-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu