Fejlesztett a komáromi Vita-Sütő Kft.

A Nagyvállalati Beruházási Program keretében bővített a Vita-Sütő Kft. Komáromban 800 millió forintból. Az állami támogatással komoly élelmiszeripari fejlesztést sikerült végrehajtani, amely a vállalat bevételeit növelheti, ezáltal részt vehet a gazdaság fellendítésében is. 

A komáromi VITA-Sütő Kft. új üzemegységét virtuálisan adták át a járványhelyzet miatt. A VITA-Sütő Kft. új csarnokot, azon belül új gyártósort épített. A vállalat nyolcszázmillió forintból bővített, élelmiszeripari fejlesztését a kormány támogatta a Nagyvállalati Beruházási Program segítségével.  

A sütőipari vállalkozás fejlesztése a pénzügyminiszter Varga Mihály szerint kulcsfontosságú. Az élelmiszeripar erősítését rendkívül fontosnak tartja annak dacára is, hogy szerinte a szektor válságálló, a magyar termékek iránti kereslet pedig nő. 
 
 
Frissen sült kenyerek
Frissen sült kenyerek
 

A kormány fontosnak tartja továbbá a vállalkozások fejlesztéseinek munkahelyteremtő és -megőrző képességét is, így támogatják az ezirányú törekvéseket. A komáromi cég 270 pozíció megőrzését tette lehetővé.  

A Nagyvállalati Beruházási Program keretösszege nyolcvanmilliárd forint. Olyan vállalkozások gyarapodását segítik elő anyagi támogatással, amelyek a kormány újraiparosítási törekvéseibe illeszkednek. A hazai nagy- és középvállalkozások beruházásainak támogatása a tavalyi év negyvenmilliós összköltségéhez képest megduplázódott.  

 

 

M. A.