Bővül a tatai csillagda épülete

Bővítik a tatai csillagvizsgáló épületét, 150 négyzetméteres területet építenek be a már meglévő mellett. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával jött létre, melynek során nemzetközi együttműködés is születik: a tatai és a szlovákiai ógyallai csillagvizsgálók közösen vásárolhatnak műszereket. 

A támogatásnak köszönhetően összesen 116 millió forintot kapott az ógyallai és a tatai csillagvizsgáló a nemzetközi projektre. Közösen szerez be műszereket a két intézmény, a tatai csillagda pedig bővül majd. A projekt összköltsége 140 millió forintra rúg.  


Ennek keretében Tatán 150 négyzetméteres területtel bővül a csillagvizsgáló épülete. A tervek szerint egy előadótermet építenek, valamint egy állandó tárlat is helyet kap a területen: egy helyiségben mutathatják majd be a csillagda névadója, Posztocky Károly eddig több helyen tárolt hagyatékát, műszereit. Posztocky műszerei eddig egy átalakított dolgozószobában kaptak helyet, most méltóbb egységet alakíthatnak ki a tárgyaknak. 

 

Illusztráció: a Griffith obszervatórium, Los Angeles

Illusztráció: a Griffith obszervatórium, Los Angeles


A szlovákiai és a magyar intézmények a Napot és a meteorokat is megfigyelhetik majd az újonnan vásárolt műszerekkel, a terv pedig az, hogy párhuzamos csillagászati megfigyeléseket is végeznek. Szakmai konferenciákat és fesztiválokat, csillagászati vetélkedőket, művészeti versenyeket, kirándulásokat és egyéb eseményeket szerveznek. 


A Posztoczky Károly csillagvizsgáló a TIT Komárom-Esztergom megyei szervezete üzemeltetése alatt áll. Érdekesség, hogy a csillagda korábban Erdőtagyoson volt, de azt lerombolták és elhordták egy telekkönyvi tévedés miatt. 1973-ban Tatán átadták a jelenlegi csillagvizsgálót - az eredeti műszerekkel, mert azt a Komáromi Megyei Tanácsnak sikerült még időben megvásárolnia és megmentenie.

 

M.A.

Forrás: mti