Az esztergomi Búbánat-Völgyben modern Természetházat adtak át

Esztergomban a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett átadásra került a Vasas Horgász Egyesület új 640 négyzetméteres, 2 szintes turista és horgász látogatóközpontja. A fejlesztésekhez az egyesület 190 millió forintot pályázat útján nyert el, melyhez további 70 millió forintot önerőből biztosított. A beruházással a rendeződött a térség egyik régi adóssága.

A Búbánat-völgyben található Kerektónál lévő Természetház és környezetét a 21. század elvárásainak megfelelően alakították ki. A tavaly 60 éves Vasas Horgászegyesület a Pilisi Parkerdővel, a Magyar Természetjáró Szövetséggel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közös konzorciumban valósította meg a beruházást.
 
A beruházás során odafigyeltek arra, hogy olyan kérdésekre is reagáljanak, mint a fenntarthatóság és a természet védelme
 
Szentkirályi Ádám, az egyesület elnöke elmondta, hogy a horgászok és a természetjárók igényeinek kiszolgálásáért építették fel az épületet. A Természetház közösségi termébe 150 fő elfér, mellette pedig 2 oktatóterem is található, ahol horgászoktatási és túrevezetői képzéseket tarthatnak meg.
 
A beruházás reagál olyan fontos kérdésekre, mint az egészséges életmódra nevelés, a fenttarthatóság szempontja, valamint a természet védelme. A Természetházat olyan modern, közérthető és befogadható eszközökkel adják át, mely ezt a szemléletet képviseli.
 
A Természet házában kialakítottak egy magas színvonalat képviselő vendéglátóhelyet is, ahol széles gasztronómiai kínálatból választhatnak. Emellett pedig a kirándulók saját maguk felmelegíthetik és elfogyaszthatják helyben az ételeket.
 
A közösségi tér 84 fő befogadására alkalmas mind a 4 évszakban, függetlenül az időjárási viszonyoktól. Az épületben kialakítottak illemhelyet, valamint egy 24 órás elsősegélynyújtó helyet.
 
Dr. Völner Pál, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint példaértékű összefogással valósult meg a beruházás. Kiemelte, hogy sikerhez a horgász egyesület 70 milliós önereje is jelentős mértékűnek számít.  A kormánynak fontos, hogy támogassa a hasonló kezdeményezéseket.
 
Seregi János, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnökhelyettese elmondta, hogy a pályázat teljes költségvetése 418 millió forint volt, melyből a fennmaradó részből a Pilisi Parkerdő területén valósítanak meg fejlesztéseket.
 
Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója kiemelte, hogy a kezelésükben lévő területet évente 25 millióan keresik fel, de a járvány miatt 30 millióra emelkedett a létszám.
 
Hozzátette még, hogy a természetjáró szövetséggel együttműködésben olyan fejlesztéseket valósítottak meg, mellyel a természetbe járók igényeit elégítik ki.
 
BG
Forrás: MTI, Esztergom.hu
A képek illusztrációk