Több mint 5 milliós beruházás a tatabányai kórházban

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lőke János, a kórház főigazgatója helyezte el a Szent Borbála Kórház új szárnyának alapkövét.

A beruházás során közel hatezer négyzetméteres alapterületű, négyszintes új pavilont emelnek, ahol összesen 170 ágy kap helyet. Ide költöztetik a korábban különálló telephelyeken működő részlegeket, például a tüdőgondozást.


balog-zoltan-nagy_20130718142555_26.jpg

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is jelen volt a beruházás alapkőletételén

 


A fejlesztés keretében MR- és CT-műszereket vásárolnak, valamint a röntgenberendezéseket digitálisra cserélik és a betegellátást segítő informatikai rendszereket építenek ki. A rekonstrukcióban a kórház 19 ellátási egysége érintett. Az építési-kivitelezési munkálatok 2013 májusában kezdődtek és szakaszos átadásokkal végül a teljes épületet 2014 második felében lehet birtokba venni.


MTI/MCOnet