H i r d e t é s
Tatabánya levegőjén is javíthat a VÉRT eljárása

Az Oroszlány közelében található Vértesi Erőmű a szén és a biomassza elégetése után keletkező hulladékot, illetve a kéntelenítőből kikerülő gipszet vízzel keveri össze és a folyadékból kiváló szilárd anyagot tárolja. Korábban a zagyból kioldódó szennyeződés ellen a vízzáró rétegig leérő betonfalakkal védekeztek, azonban ezek részben elöregedtek és nyomokban szulfátszennyeződés jelent meg a közelben lévő, ellenőrző kutakban.
A környezetvédelmi felügyelőség védekezési intézkedésekre szólította fel a vállalatot, ezért 186 hektáros zagytérnek azon a részén, ahol szükségessé vált, három ütemben kiépítették a plusz védelmi hálózatot, az első két lépcsőt a hatóság engedélyeivel korábban üzembe helyezték. A vízbázis védelmére fordított összeg elérte a 250 millió forintot.
Az erőmű pernyetárolója hat részből áll, ebből jelenleg kettőt használnak, ezeket locsolják, vízzel borítják, illetve az erőműi égetéshez fel nem használt faháncs és szalma keverékét elterítik a lerakó oldalán, az így kialakuló talajba később növényeket lehet ültetni. A zagytér nem használt szektoraiba füvet, és cserjéket telepítettek, illetve fákkal beültetett védvonalat alakítottak ki a porszennyezés megakadályozására.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu
hirdetés
Internet Szótár
Hirdetés:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
- Sport
- Kultúra
- Idegenforgalom
- Szolgáltatás
- Oktatás
- Közigazgatás
- Média
- Fontos információk
- Önkormányzatok
- Pénzintézetek
- Autószalonok
- Vendéglátás
- Biztosítók
- Építés, felújítás
- Zene
- Éttermek
- Megyei Online–ok
- Autó
- Tatabánya – kereskedelem
- Eladó robogók Quadok Chopperek
- Egészség
- Számítástechnika, informatika