
H i r d e t é s

A megyeszékhelyen már jól bevált szociális alapszolgáltatás mintájára a tatai kistérségben élő idős emberek számára is hozzáférhetővé válik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a jövőben - mondta Michl József. A tatai polgármester ismertette, hogy ez a szolgáltatás az otthonukban egyedül élő, egészségügyi és szociálisan rászoruló 65 év felettieknek, a fogyatékossággal élő betegeknek segíthet az önálló életvitel közben felmerülő krízishelyzetek gyors elhárításában.
Schmidt Csaba tatabányai alpolgármester elmondta, hogy a 24 órás jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a megyeszékhelyi kistérségben ötödik éve sikeresen működik. A kedvező tapasztalatok miatt szívesen ajánlották fel a csatlakozás lehetőségét a tatai kistérségnek. Ezzel kapcsolatban az alpolgármester megjegyezte: nem csak a települések, hanem a kistérségek között is fontos az együttműködés, különösen akkor, amikor az állam jelentős összegeket von el az önkormányzatoktól az egészségügy, az oktatás és a szociális területekről.
Dr. Kiss József a tatabányai kistérségi Egyesített Szociális Intézmények igazgatójától megtudtuk: az együttműködés fontos eleme, hogy a tatai térségben kihelyezett segélyhívó készülékek jelzései a tatabányai központba futnak be, ahonnan azonnal értesítik a tatai Szociális Alapellátó Intézmény szakembereit. Hozzátette: eddig mintegy nyolcvan jelzőkészülék volt, de az új adó-vevő torony beüzemelésével összesen kétszáz készülék működésére lesz lehetőség a tatabányai és tatai kistérségben.
(Forrás: fidesz.hu)
-zs -
Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
- Sport
- Kultúra
- Idegenforgalom
- Szolgáltatás
- Oktatás
- Közigazgatás
- Média
- Fontos információk
- Önkormányzatok
- Pénzintézetek
- Autószalonok
- Vendéglátás
- Biztosítók
- Építés, felújítás
- Zene
- Éttermek
- Megyei Online–ok
- Autó
- Tatabánya – kereskedelem
- Eladó robogók Quadok Chopperek
- Egészség
- Számítástechnika, informatika










