H i r d e t é s
Másfél kilométer kerékpárút épül

Az 1460 méter kerékpárút megépítése 68 millió forintba kerül. A beruházás megvalósítását a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program 53 millió forintos pályázati forrása, illetve az önkormányzat 15 millió forintos önrésze biztosítja. A kerékpárúttal egy időben elkészül a gyalogos közlekedésre alkalmas járda is. A polgármester megköszönte a szépszámú biciklistának, hogy kerekezésükkel hozzájárultak a kerékpárutat támogató közgyűlési döntés meghozatalához.
Az egyesített út a személygépkocsi forgalomtól elkülönülten épül meg, így teljesen biztonságos lesz, hiszen a kerékpározóknak nem kell majd a gépjármű forgalom veszélyeitől tartani. A munkálatok során az útszegélyeket is kialakítják, valamint füvesítik a szomszédos földsávokat.
Bencsik János polgármester úgy látja, hogy a mostani fejlesztés hozzájárulhat a kerékpárhasználat, az egészségesebb életvitel népszerűsítéséhez. A két keréken történő közlekedés mérsékli a gépkocsi használatot, s így csökkenti a káros üvegházhatású gázok kibocsátását. Ezért a kerékpárutak megléte hosszú távon a társadalom életminőségének javulásához is vezethet – mondta a polgármester.
forrás: tatabanya.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu
hirdetés
Internet Szótár
Idén a Prestige Club adott otthont a 3. alkalommal megrendezésre kerülő eseményn...
Hirdetés:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
- Sport
- Kultúra
- Idegenforgalom
- Szolgáltatás
- Oktatás
- Közigazgatás
- Média
- Fontos információk
- Önkormányzatok
- Pénzintézetek
- Autószalonok
- Vendéglátás
- Biztosítók
- Építés, felújítás
- Zene
- Éttermek
- Megyei Online–ok
- Autó
- Tatabánya – kereskedelem
- Eladó robogók Quadok Chopperek
- Egészség
- Számítástechnika, informatika