H i r d e t é s
Kistérségi ülést tartott a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás

A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás utolsó ülésén megvitatták a 2010. évi belső ellenőrzési munkatervet, és felülvizsgálták a a központi orvosi ügyelet működtetésével kapcsolatos megállapodást. A GFSZ Nonprofit Kft. munkatársai továbbá tájékoztatták a kistérségek polgármestereit a Tatabányai Foglalkoztatási Paktum összefogással a munkaerő-piaci helyzet javításáért című pályázatáról.
Az 1996-ban megalkotott területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény alapján Tatabánya és nyolc környező település - Gyermely, Héreg, Környe, Szomor, Tarján, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős - önkormányzata Tatabánya és Környéke Területfejlesztési Társulás néven területfejlesztési önkormányzati társulást alapított. Szárliget 2000-ben csatlakozott a kistérségi társuláshoz.A társulás célja a részvevő települések összehangolt fejlesztése, közös területfejlesztési programok kialakítása és az ezek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása. A társulás összefogja és koordinálja a térség gazdasági, kulturális, idegenforgalmi és infrastrukturális programjait, feltárja a finanszírozási lehetőségeket. A társulás a tagönkormányzatok fejlesztési érdekeinek együttes és egységes érdekképviseletét látja el.
Forrás: tatabanya.hu, www.tatabanya-kisterseg.hu
-kt-

Szóljon hozzá a fórumon!
Tatabánya Online még több hírrel - www.tataon.hu
hirdetés
Internet Szótár
Hirdetés:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

International
www.mconet.biz
- Sport
- Kultúra
- Idegenforgalom
- Szolgáltatás
- Oktatás
- Közigazgatás
- Média
- Fontos információk
- Önkormányzatok
- Pénzintézetek
- Autószalonok
- Vendéglátás
- Biztosítók
- Építés, felújítás
- Zene
- Éttermek
- Megyei Online–ok
- Autó
- Tatabánya – kereskedelem
- Eladó robogók Quadok Chopperek
- Egészség
- Számítástechnika, informatika