100 új állás létesül Tatabánya térségében

A Becton Dickinson (BD) új gyárcsarnokának alapkőletételén Dr. Szabó László a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere is részt vett.

A mintegy 6 milliárd forintos beruházással megvalósuló új gyáregység 100, döntően magasan kvalifikált munkahelyet hoz létre Tatabányán. . A várhatóan 2017 elejére elkészülő új létesítményben innovatív gyógyászati termékek előállításához szükséges, magas hozzáadott értéket képviselő reagenseket gyártanak majd. Schmidt Csaba az eseményen tartott beszédében hangsúlyozta: Tatabánya térsége ismét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb régiójává vált.

 

 

Tatabányán bővíti gyárát a Becton Dickinson




Az amerikai BD Medical-Pharmaceutical Systems üzemét 2010 áprilisában adták át a Tatabányai Ipari Parkban. A 100 millió eurós beruházással épült gyárat 2014-ben további hárommilliárd forint ráfordításával bővítették.Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára  szólt arról, hogy az országban 90 ezernél több ember dolgozik amerikai vállalatoknál, 1750 amerikai cég van jelen Magyarországon, az általuk befektetett tőke 9 és 10 milliárd dollár közé tehető.


Kép: tatabanya.hu
Forrás: Tatabanya.hu/MTI