Újra megnyitották a komáromi átkelőt

A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium tájékoztatása alapján Szijjártó Péter videokonferencián egyeztetett osztrák, cseh és szlovák hivatali kollégáival. A magyar fél ennek keretében kezdeményezte Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszternél a komáromi határátkelő újbóli megnyitását. Ezt követően a rendőrfőkapitányok még az esti órákban megállapodtak, másnap reggel hat órától újra közlekedhettek a kishatárforgalom szabályai szerint a magyarok és a szlovákok Komáromnál.

 

Újra megnyitották a komáromi átkelőt

 

A tárcavezető kifejtette: a mostani világjárvány idején különösen fontos, hogy megvédjük a magyar embereket, egészségüket, ugyanakkor természetesen fontos feladat az emberek ellátásának és a gazdaság működőképességének a biztosítása is. Közölte: a magyar-szlovák határ mindkét oldalán nagyon komoly gyárak, ipari kapacitások jöttek létre, és a határ két oldaláról folyamatosan járnak át az emberek dolgozni, nagyon sok felvidéki magyar jár át dolgozni a határ déli oldalára, és sok itt lakó magyar dolgozik a határ északi oldalán. Ezért fontos volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyarok és a szlovákok át tudják lépni a határt - mutatott rá.