A félmilliomodik Vitara készült el az esztergomi Suzuki gyárban

A Magyar Suzuki Zrt esztergomi üzemében elkészült a félmilliomodik Vitara.

Ruska Viktória, kommunikációs igazgató elmondta: ez az első modell, amelyből négy év alatt ekkora mennyiséget gyártottak, az SX4 és az újabb generációs Swift is csak megközelíteni tudta a félmilliós darabszámot. A Vitara első generációja 1988-ban jelent meg. A negyedik generáció gyártása 2015 tavaszán indult Esztergomban, ennek a modellnek már a fejlesztéséből is kivették a részüket a magyar szakemberek, a prototípust szinte teljes egészében Magyarországon véglegesítették. A modell 2018 szeptemberében megújult.

 

A félmilliomodik Vitara készült el az esztergomi Suzuki gyárban

A Vitara 2017 után a 2018-ben is az újautó-eladási statisztikák élén végzett

 

A Magyar Termék Nagydíjjal és Innovációs Nívódíjjal jutalmazott Vitara 2017 után a 2018-ben is az újautó-eladási statisztikák élén végzett, tavaly 11 127 darabot értékesítettek belőle. A 2017-es pénzügyi évben a Magyar Suzuki Zrt. teljes nettó árbevétele elérte a 2101,8 millió eurót, a teljes bevétel 91,7 százaléka exportból származott. A cég mintegy 3 ezer dolgozót foglalkoztatott.