A Széchenyi 2020 pályázatairól tanácskoztak a megyében

A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara két helyszínen is előadást szervezett a Széchenyi 2020 időszak pályázatai kapcsán.


Megjelentek a Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítésére, illetve kapacitásbővítő beruházásainak támogatására irányuló pályázati felhívások, amelyek hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítését kívánják elősegíteni. Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott a rendezvényen elmondta:  a következő ciklusban az uniós pénzek 60 %-a a működő gazdaságba fog áramlani és ennek célja, hogy olyan beruházásokra költsék a pénzt, amelyek újabb munkahelyeket tudnak teremteni.

 

\"

 

A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara két helyszínen is előadást szervezett a Széchenyi 2020 időszak pályázatai kapcsán

 



Az előadáson résztvevőknek Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott azt kívánta, hogy legyenek sikeres pályázók és, hogy a megye gazdasága és a megye vállalkozásai az országon belül a legsikeresebbek legyenek az uniós források lehívásában. Az érdeklődők előadást hallgathattak meg ezután a Széchenyi 2020 időszak pályázataira vonatkozó fontosabb jogszabályokról és az aktuális felhívásokról.


-csa-


Forrás: Kormánymegbízotti Kabinet

Fotó: Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara