H i r d e t é s
A régiós igazgatóság forgalmi adó ellenőrzést végzett a betéti társaságnál. Az egy alkalmazottat foglalkoztató cég gabona terményeket vásárolt fel és adott el milliárdos értékben.
A revízió a számlákat kibocsátó vállalkozások ellenőrzése során kiderítette, hogy a beszerzések 40 százaléka fiktív. Azt is megállapították, hogy a kifogásolt 15 számlakibocsátóból 9-nél a számlákat korábban állították ki, mint ahogy a számlatömböket vették. További két cégről kiderült, hogy nem ők vásárolták az általuk használt számlatömböt, egy vállalkozás pedig már nem is működött a számlaadás időpontjában.
Az ellenőrök szerették volna meghallgatni a Bt. beltagját is az eljárásban, róla azonban kiderült, hogy 91 éves és állandó orvosi felügyeletre szorul. A revízió feltárta, hogy az adózó ügyeit a társaság kültagja intézte.
Az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága 83 millió forint adókülönbözetet állapított meg és nagy értékre elkövetett adócsalás, magánokirat-hamisítás és a számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatalánál.Forrás: apeh.hu
- A feketefoglalkoztatás megelőzéséért fokozottabban ellenőriz az APEH
- Pont egy magyar ügy végén
- Kormányrendelet született - Egyszeri, vissza nem térítendő támogatás a krízishelyzetbe került személyek
- Közel 21 millió forint bírságot szabott ki június végéig a Zöld Kommandó
- A többször eladott kastély – jogosulatlanul akartak áfát visszaigényelni
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
International
www.mconet.biz
- Sport
- Kultúra
- Idegenforgalom
- Szolgáltatás
- Oktatás
- Közigazgatás
- Média
- Fontos információk
- Önkormányzatok
- Pénzintézetek
- Autószalonok
- Vendéglátás
- Biztosítók
- Építés, felújítás
- Zene
- Éttermek
- Megyei Online–ok
- Autó
- Tatabánya – kereskedelem
- Eladó robogók Quadok Chopperek
- Egészség
- Számítástechnika, informatika





